A projekt célja:
A tábor célja a gyerekek készség és képességfejlesztésén túl -a tánc/a mozgás kultúra, a kézműves tevékenységek, a hagyományápolás, sport által- a német nemzetiségi nyelv gyakorlása, a gyerekek kialakuló német nemzetiségi identitásának erősítése a kulturált, aktív nyári időtöltés biztosítása révén.
Továbbá célunknak tekintettük, hogy a táborban egyszer már részt vevő gyermekek vigyék tovább a jó hírét a tábornak, hogy ezeket az élményeket és érzéseket mások is megismerjék. A kapcsolatok ápolásába minél több gyermeket akartunk bevonni, hogy felnőttként ők vigyék tovább az őseiktől tanult kultúrát, szokásokat, hagyományokat, táncokat.
A tánc mellett ebben az 5 napos táborban színes élményekkel, feladatokkal, sportfoglalkozással, kirándulással, hagyományápolással és barkácsolással szórakoztattuk a táborlakókat. Az elmúlt 4 évben nagy volt az érdeklődés a német tánctáborunk iránt. Ezt a tábort már 4. alkalommal szerveztük meg. A táborba helyi és Völgységi német táncosokat és a tánc és német nyelv iránti érdeklődőket is szeretettel fogadtuk. Nemcsak táncosok körében hirdettük már az 5 napos napközi tábor programját, hanem az általános iskolák minden osztályában. A tábor helyszíneként a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola szolgált.
A tábor előkészítésében a négy táncoktató együttesen vett részt. Megbeszélték a hét fő programjait, a táncokat, amikkel fejleszteni akarták a gyerekeket. A programok közt kirándulás, barkácsolás, sportprogram is szerepelt a tánctanulás mellett. A kirándulással mindig egy új élményt akartak nyújtani a gyerekeknek, ahol tanultak is az ősi, sváb kultúráról.