Eredményhirdetés

A Népviselet napján hirdettük ki Bonyhádon a H. Németh István: Egy zsák zab – Ein Sack voller Hafer novellaillusztrációs rajzpályázat eredményeit. 🖍︎🏆🖌️🎨

A program egyben a „Bonyhád 300 programsorozat” egyik újabb állomása is volt. A rajzversenyre rekordszámú rajz, összesen kétszázhatvan alkotás érkezett, melyeket H. Németh István írása ihletett.

Nemcsak Bonyhádról, hanem a környező településekről is küldtek kiváló pályamunkákat, mint például Bátaszékről, Bólyból, Györéből, Tolnából, valamint Paksról is.

A kiállítás megnyitóján az író lánya, Németh Judit is részt vett.

A tárlatot Szabó Tibor, Bonyhád város alpolgármestere nyitotta meg. 🎤

Köszönjük a sok sok iskolásnak, hogy megmutatták nekünk tehetségüket a kreativitásukat az alkotás terén. Köszönjük a felkészítő tanároknak a fáradságos munkáját.

A 266 alkotás közül általános iskolások között évfolyamonként is hirdettünk első, második és harmadik helyezettet.

A diákokat oklevéllel és Bonyhád Város Önkormányzata, valamint a Bonyhádi Német Önkormányzat támogatásának köszönhetően ajándék¬utalvánnyal is díjaztunk. Tizenegy különdíjast is választt a háromtagú zsűri: Markovics Mihályné, Stekly Zsuzsa és Zsiros Aranka.

Díjazottak: 🏆🥇🥈🥉

Általános iskola 1. évfolyamán:

1. helyezett: Palkó Kata

2. helyezett: Szegedi Fanni

3. helyezett: Reisz Bella

Általános iskola 2. évfolyamán:

1. helyezett: Tóth Mia Hanna

2. helyezett: Vörösváczki Kevin

3. helyezett: Salanga Liza

Általános iskola 3. évfolyamán:

1. helyezett: Baranyai Lara

2. helyezett: Géjó Ábel

3. helyezett: Tegzes Karina

Általános iskola 4. évfolyamán:

1. helyezett: Fábián Vanda

2. helyezett: Poller Zara

3. helyezett: Bottyán Dorina

Általános iskola 5. évfolyamán:

1. helyezett: Neszter Lilien

2. helyezett: Csernyánszki Edit

3. helyezett: Hadikfalvi Glória

Általános iskola 6. évfolyamán:

1. helyezett: Ye Rongkai

2. helyezett: Wurst Hanna

3. helyezett: Morvai Gréta

Általános iskola 7. évfolyamán:

1. helyezett: Miklós Gabriella

2. helyezett: Dávid Via

3. helyezett: Sebestyén Adél

Általános iskola 8. évfolyamán:

1. helyezett: Antal Dóra

2. helyezett: Darabos Noémi

3. helyezett: Sárközi Szkárlett

Középiskolás kategóriában:

1. helyezett: Kerekes Kata

2. helyezett: Nyárádi Kincső

3. helyezett: Hoffmann Botond

Szeretnénk megköszönni a Kränzlein Néptánc Egyesület Zwerge és Zwerge Mini tánccsoportjának műsorát A gyerekek felkészítő tanárai: Csizmadiáné Énekes Piroska, Köhlerné

Koch Ilona és Peitlerné Ferencz Erzsébet, a Bonyhádi Harmónikások műsorát. A harmónikás gyermekek felkészítő tanára: Pecze István , és végezetül a csodálatos szervezést a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ dolgozóinak külön köszönet Pesti- Pusch Adriennek valamint Magyar Klaudiának.

📷: Máté Réka – Kirchné

Ilona Köhlerné Koch

https://www.facebook.com/onkormanyzat.bonyhadinemet/videos/766931518762863